A segítő kapcsolat

Mennyire képes a segítő személy optimális feltételeket biztosítani az egyén saját erőforrásainak kibontakoztatására? A terapeuta tükörképet tart a páciens elé, amelyben hitelesen láthatja önmagát. A visszatükrözés során az egyén önmagáról szerzett ismeretei kibővülnek.

A lelki zavarok nagy része abból fakad, hogy az egyén élettörténete, szocializációja során önmagáról hamis képet alkot. Az önkép gazdagítása, hitelességének javítása a lelki zavarok megszüntetését eredményezheti.

A központban tehát nem maga a lelki zavar (vagy a betegség, kórkép áll), hanem a küszködő szenvedő személy. Az az élmény, hogy elfogadnak, bármit előhozhatok magamból, még a legszégyenletesebb, legfájdalmasabb dolgot is, mert nem kell attól tartanom, hogy a másik meleg odafordulása ettől megváltozik- egyedülálló és biztonságot nyújtó tapasztalat, amelyben a személy fejlődése, növekedése, gazdagodása optimális feltételek között mehet végbe.

A személy csak abban a mértékben képes harmonikus emberközi kapcsolatokra, amennyiben önmagával is harmóniában él. A személy teljes működése állandó mozgás, növekedés, a tapasztalatokból való gazdagodás. A személyként működő, növekedésre képes, nyitott, egyedek kapcsolata alapján lehetővé válik az egyéni, családi, vagy globális problémák megoldása is.

A segítő kapcsolat, vagy a pszichoterápia abban különbözik csupán az emberközi viszonyoktól, hogy itt a személy növekedésének optimális feltételeit igyekszünk megteremteni.

Ez a szemlélet tehát az egyént állítja középpontba. Az ember lényegénél fogva jó, pozitív értékek és lehetőségek hordozója.

Az emberközi kapcsolatok, köztük a terápiás kapcsolat egyik alapmozzanata a feltétel nélküli elfogadás lényegében a kereszténység szeretetfogalmával azonos. Sokan vannak, akik számára ismeretlen az önelfogadás élménye. Önképük torz, ez a torzulás többnyire a negatív jegyek előtérbe kerülését jelenti, az egyén egyre több olyan állítást mond magáról, amelyek őt kedvezőtlen, erkölcsileg hibás színben tüntetik fel. Ezek a személyek tehát nem tudják magukat elfogadni, szeretni, így mások iránti szeretetük is fogyatékos.

A személyközpontú megközelítés a modern pszichológia harmadik nagy áramlatának (a pszichoanalítikus és behaviorista iskolák mellett) a humanisztikus pszichológiának legsikerültebb gyakorlati megvalósítása. A másik két iskola determinizmusával szemben az embert úgy tekinti, mint aki saját sorsát képes önmagából kiindulva meghatározni, aki pozitív értékek hordozója, s állandó növekedésre törekszik.

Rogers: “Egyre inkább azt érzem, hogy minél jobban megértenek, és elfogadnak egy embert, annál valószínűbb, hogy elhagyja a hibás magatartási sémákat, amelyekkel az élet felé ment, és annál inkább fordul az előremutató irányba. A személy hatalmas erőforrásokkal rendelkezik, amelyek önmaga megértését mozdítják elő, létmódjában és viselkedésében pozitív változásokat eredményeznek.”

A pszichoterápia tanulási folyamat, amelynek eredményeképp a “kóros” viselkedés megváltozik, A lelki betegek nagy részénél állandó, vagy gyakori szenvedés ölt testet. A gyógyító beszélgetést éppen olyan egyéneknél alkalmazzuk, akik éppen a “büntető” idegrendszeri struktúrák uralma alatt állnak.

A kommunikáció pszichológiai szükséglet. A kommunikáció alapja valamilyen viszony a másikkal A dialógikus viszony teszi lehetővé a személy kifejlődését és létének fenntartását. Az Én csak a Te által nyilvánulhat meg igazán, mert az Én a másikban tárulkozik fel önmaga számára.

Azok a belső tartalmak, amelyek szenvedést okoznak, kevésbé kínzóak, ha szavakba öltöztetjük őket.

A szorongó egyénnél alapvető változás a pozitív érzelmi megnyilvánulások hiánya, a negatívak előtérbe kerülése. A tartósan szorongó neurotikus egyénre ez a sajátosság állandó jelleggel érvényes. A neurózis az életöröm elvesztése, ahogy Ruch és Zimbardo velősen megfogalmazza. Szorongás esetén azonban a különösebben nem neurotikus egyén sem képes pozitív érzelmi megnyilvánulásokra, élményekre.

“Ha valaki megérti, hogy hogyan érzünk, vagy hogyan látjuk a világot, anélkül, hogy analizálni, megítélni akarna bennünket, akkor kivirulunk és fejlődünk.” (Rogers)

A feltétlen elfogadás olyan meggyőződést tételez fel, hogy az emberi személy önmagában érték. Itt a tudáson túlmutató személyes meggyőződésről, hitről van szó, amely a terapeuta filozófiai állásfoglalásának része. Ehhez tartozik a személy fejlődésébe, változásra való képességébe vetett hit is.

A feltétel nélküli elfogadáshoz hozzátartozik annak a jognak tisztelete és elfogadása is,hogy a másik saját meggyőződése és értékei alapján irányítsa életét.

Manapság a lelki zavarok egyre gyakrabban belső, élményi zavar formájában nyilvánulnak meg, Az emberek “önmaguktól” szenvednek, elégedetlenek, szorongások kínozzák őket, nem tudnak örülni semminek, s életük céltalan, értelmetlen Ezek a személyek a klinikumban többnyire a depresszió, vagy a szorongásos neurózis diagnózisát kapják.

A személyközpontú módszer alkalmas e zavarok kezelésére. A gyógyító beszélgetés nem egy homeosztatikus egyensúlyban lévő “emberrendszerrel” foglalkozik, hanem egy állandó mozgásban, fejlődésben lévő emberrel. Rogers maga növekedési potenciálról beszélt, amely a lelki zavarokban mintegy “megreked”, s a terapeuta feladata ennek beindítása. A növekedés lényege az “önmagát meghaladás”.

A terápia ezért nem csupán egy rendszer egyensúlyának helyreállítása, hanem nevelés, educatio, azaz vezetés, együtthaladás.

A tartósan szorongó egyén hosszú távon is „dezorganizált, döntésképtelen, tervei nincsenek, vagy változékonyak, nincs határozott célja az életben, nem tudja, mit akar.

A kezelés egyik célja az önkép korrekciója, hogy az egyén képes legyen eddig elhárított tapasztalatait is énjébe integrálni.

A változás nehéz, mert a negatív önkép fenntartására irányuló törekvés erős, a beérkező pozitív visszajelzések ellenére is úgy szelektálja a tényeket, hogy az önkép stabilitása ne változzék.

A személyközpontú megközelítés az önkép zavarait hiteles, az elhárító mechanizmusokat megkerülő visszajelzésekkel próbálja korrigálni.

Az önkép negatív irányú eltolódása található a szorongásos állapotoknál (szorongásos zavar, pánik szindróma, fóbiás, kényszeres tünetcsoportok), valamint a hangulatzavarral járó kórképeknél. Ide tartoznak egyes hisztériás kórformák is.

Ezen túlmenően számos olyan kritikus állapota lehet az embernek, amikor lelki betegség nélkül is megrendül az önértékelése, nem találja a helyét az életben, stb. Lelki tanácsadás elősegítheti az egyensúly visszaszerzését, sőt sikeres esetben az egyén egy-egy krízisállapotból valami önismereti többlettel kerül ki.

Eredményes terápia során a változás főbb tendenciái a következők:

  • A szorongásos készség csökken Ez egyúttal, ha vannak, a testi tünetek enyhülését is jelenti. Tehát kliensünk elvisel olyan helyzeteket is, amelyekben korábban szorongani szokott.
  • A kliens önmagával új tapasztalatokra tesz szert. Önképe tehát reálisabb lesz, ennek eredményeképp az önkép és én ideál is közelebb kerül egymáshoz.
  • Az egyén új viselkedésmódokra tesz szert. Megváltozik a konfliktusok kezelésének módja.
  • A terápia során nem egyszer új döntések születnek, vagy hosszabb ideje vajúdó kérdésekre válasz születik.
  • A kezelés során a kliens figyelme, amelyet döntően a múlt kötött le, fokozatosan a jelen és jövő kérdései felé fordul.
  • A beszélgetés, amely kezdetben a tünetek és panaszok felsorolására korlátozódik, a terápia során fokozatosan a személynek önmagával való foglalkozásába megy át. A jól vezetett terápia során a tünetekről a folyamat előrehaladásával egyre kevesebb szó esik. A kliens felismeri, hogy ezeknek csupán jelzés értéke van, s a lényegi kérdéseket az önmagával való viszonyban fogalmazhatjuk meg.

Az egyén gyakrabban éli át önmagát, és világát pozitív értékként. A terápia során az egyén önmagát egyre inkább képes elfogadni, olyannak, aki értékek és lehetőségek hordozója. Korábban elhárított tapasztalatait befogadja, ennek eredményeképpen reálisabb látásmódra tesz szert.

Eredményes terápia során az egyén értékrendje szilárdabbá válik, ugyanakkor elfogadóbb, nyitottabb lesz más értékek irányában is.

Új, önmagával kapcsolatos tapasztalatokról van szó, amelyek a terápiás munka során az önképhez illeszkednek, és ezáltal annak változását eredményezik.

Az a szubjektív élmény, hogy megértenek, figyelnek rám, elfogadnak, hatalmas erőforrás. Ennek az erőnek a vonzásában a kliens gyorsan felhagy a külsődleges, személytelen dolgokkal, a valódi önfeltárásba kezd.

A megfelelő légkörben folytatott verbalizáció négyszeresen hatékonyabb, mint a nem elfogadó légkörben folytatott terápia. Helm (1978) szerint a pozitív elfogadás légköre a legerősebb szorongásellenes állapot.

A pszichoterápiában modell – tanulás is érvényesül Ennek során a kliens magatartás – mintákat vehet át a partnerétől, még külön megerősítés nélkül is. Ez részben automatikusan, észrevétlenül zajlik le.

A terapeuta aktív fáradozása, (Gendlin 1961) megoldási módjai jelentenek mintát a kliens számára. Diffúz emócionálisan telített tartalmak nyelvi megfogalmazás útján rendezetté, strukturálttá válnak, s a személy számára ezáltal hozzáférhetőbbek lesznek.

A személyközpontú megközelítés, mint terápián ideológia, kiválóan alkalmas arra, hogy modern közösségi pszichiátriai szolgáltatások elméleti alapja legyen.

A célzott terápiák során létrejön az a bizalom, (a nem specifikus tényezők itt is hatnak!), amely alapján a kliens most már egész valóját viszi a terápiás kapcsolatba, nem csupán egy-egy tünetét.

Kelly szerint: Az ember rabszolgává teheti magát saját nézetei által, de visszanyerheti szabadságát, ha újraalkotja életét. A terápia célja a teljes testi és lelki egészség helyreállítása,
fenntartása, megőrzése. A személyközpontú megközelítés ideális emberképe a “teljesen működő személy”. Ez az ideális állapot az ember önmegvalósító törekvésének eredménye. Másokkal a lehető legnagyobb harmónia, amelynek forrása a kölcsönös tisztelet és megbecsülés. Az ember legfőbb tulajdonságai közé tartozik, hogy igénye van kapcsolatokra, pozitív értékelésre, másokkal való kölcsönös tiszteletre.

Az ember lényegéhez tartozik, hogy meghaladja, (transzcendálja) önmagát.

A segítő hivatások gyakorlói alakítsák ki saját egyéni nézetrendszerüket, stílusukat, a szakma ismeretei adta lehetőségeken belül.

Az első terapeuták a II században Alexandria környékén alkottak közösséget (a szó maga istenkeresőt jelent).

A bejegyzés kategóriája: pszichológus
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.