Sérülések a gyermekkorban, melyek végigkísérhetnek életünkön
Ha a gyermek nem kap kiskorában – itt az első 18 hónapot mondják döntőnek az analitikusok – elég odafigyelést, gondoskodást, szeretetet, tehát ha a környezete valami miatt nem tudja neki ezt megadni, akkor, a gyermek károsodik. Megteremtődnek a borderline-, a nárcisztikus- vagy a dependens-, stb. személyiségzavar alapjai. Természetesen a borderline, nárcisztikus, illetve egyéb személyiségzavar kialakulásában a genetikus tényezőknek is szerepe lehet, akár kizárólagos szerepe. Tehát előfordulhat, hogy a környezet mindent megad, mégis borderline, vagy nárcisztikus személyiségzavar alakul ki. Nem érdemes firtatni a család felelősségét, és végképp nem érdemes senkit hibáztatni. Ha a gyermeket gondoskodással, odafigyeléssel veszik körül, a külső tárgyak beépülnek, internalizálódnak, és kialakul a megfelelő affektusszabályozás – a jó önszabályozás, ön megnyugtatás, ön vigasztalás – ebben az esetben a gyermek nem sír hosszan keservesen, tehát a 10 perces, vagy hosszabb hiszti nem kell, hogy a gyermek sajátja legyen. A gyermek belső világát a beépült tárgyak stabilizálják, el tud határolódni a környezetétől, képes azt realisztikusan észlelni. A külső események nem billentik ki olyan könnyen, nem roppan össze egy számára nehezen tolerálható helyzetben.
A borderline, a nárcisztikus és a többi személyiségzavar is lehet nagyon ellenszenves, nehezen tolerálható, sokszor a szülők s ellökik, elítélik az ebben szenvedő gyermeket. A borderline személyiségzavarban vagy nárcisztikus személyiségzavarban szenvedők nem tudnak empatizálni, mert annak idején velük sem empatizáltak, önközpontúak, sérülékenyek, mert nem kaptak elég stabilitást környezetüktől. Ha a fő gond a borderline személyiségzavarnál és a nárcisztikus személyiségzavarnál genetikusan van, sokszor a környezet kellő odafordulása enyhíteni tud a bajon, de az is előfordul, hogy a környezet odafordulása, maximális segítségnyújtása ellenére a borderlline és a nárcisztikus személyiségzavaros gyermek – majd felnőtt – nem változik, és nagy terhet jelent a családjának, és természetesen saját magának is.
A borderline és nárcisztikus személyiségzavarban szenvedő embertársaink rendszeresen átélik kapcsolati traumáikat, hogy nem tudnak boldog, egyenrangú kapcsolatot teremteni, életük ezeknek a kudarcoknak folyamatos átélése. Erre tekintettel talán lehet megértéssel közeledni, megbocsájtással. A borderline és nárcisztikus személyiségzavarban szenvedők énje rendkívül sérülékeny, de ezt a fájdalmat sem szokták kifejezni, megjeleníteni a kapcsolataikban. A kritikára, sérülésre leginkább az agresszió jelenik meg, ami tovább rombolja a borderline és a nárcisztikus személyiségzavarban szenvedők kapcsolatait.
