A kényszerbetegségben rendkívül kínzó, mégpedig az, hogy a kényszergondolatok én-idegenek, tehát a kliens tudja, hogy sohasem tenné meg. Például egy kényszergondolat lehet a kényszerbetegségben, hogy „Megölöm a lányomat”. Ez a kliens a világon a legjobban a lányát szerette, és sohasem bántotta volna. Emiatt különösen kínzó volt számára ez a kényszergondolat.
A pszichoterápia alatt a kényszergondolat fokozatosan elhalványult, és a pszichoterápia alatt a kliens megerősödésével végül meg is szűnt. Amennyiben a gyógyulás végleges, tehát a pszichoterápia alatt számottevően csökken a szorongásos hajlam, erősödik az én, harmonikusabbá, ellenállóbbá válik, akkor a változások tartósak. Legalább fél éves pszichoterápia indokolt.
A pszichoterápia a kényszerbetegség esetében sem tünetváltást eredményez, tehát eredményes pszichoterápia esetén a kényszerbetegség nem manifesztálódik egy más, újabb kényszeres tünetben, hanem a kliens meggyógyul. A kényszerbetegség pszichoterápiájánál fontos még a kínzó kényszergondolatok megszűnésén, halványulásán kívül a személyiség gyógyítása, kapcsolatainak javítása, bár a kényszerbetegség pszichoterápiájánál ez a kettő párhuzamosan megy. A pszichoterápia kapcsán fontos elérni, hogy a kliens harmonikus, kölcsönös kapcsolatokat teremtsen.
