A kényszerbetegség más néven: Kényszeres-rögeszmés zavar, Obszesszív-kompulzív zavar, OCD.
Ennek a pszichiátriai betegségnek az a lényege, hogy újra és újra jelentkező kellemetlen képzetek vagy gondolatok (kényszergondolatok) mellett állandóan újra jelentkező késztetések vagy cselekedetek (kényszercselekedetek) vannak jelen. A kényszergondolatokat a pszichiátriai betegek kórosnak érzik, szenvedést, szorongást okoznak számukra, s védekezni próbálnak ellenük. A szorongás csökkentésének vagy a félelmet keltő helyzet vagy esemény elkerülésének eszköze a kényszercselekedet (például kézmosás, rendrakás, különféle ellenőrzések, számolás, megérintés). Több különböző nemzetközi kutatás megerősíti, hogy ez a pszichiátriai betegség gyakori kórkép, a lakosság kb. 2,5-3%-át érinti az élete folyamán. A férfiak és nők egyforma gyakorisággal betegszenek meg ebben a pszichiátriai betegségben, azonban a korai életkorban (11-18 év) jelentkező formák a férfiaknál gyakrabban fordulnak elő, míg a nőknél általában későbbi életkorban jelentkezik a betegség (20-24 év). A pszichiátriai betegek többségénél az intelligencia normális tartományban található, a betegség jelentkezése független a kultúrától, vallástól, társadalmi, ill. gazdasági helyzettől.
A kényszerbetegség a többi pszichiátriai betegséghez hasonlóan nagy szenvedéssel, nyomással járó betegség. Úgy gondolom, ez az egyik legtöbb szorongást és feszültséget hordozó pszichiátriai betegség, és emiatt a gyógyulás is hosszabb időt vesz igénybe.
A kényszerbetegség okai
Több pszichiátriai betegséghez hasonlóan pontosan meghatározható ok a betegség kialakulására vonatkozóan nem ismert, azonban genetikai, biológiai és pszichológiai tényezők kombinált szerepét kell hangsúlyoznunk. Valószínűleg a pszichiátriai betegség kialakulásában a fenti okok kombinációja az ok, – tehát genetikai, biológiai és pszichológiai – egyik fenti ok sem tekinthető kizárólagosnak.
A pszichiátriai betegségért felelős gént még nem találták meg, azonban egyes kutatások szerint a kényszerbetegség bizonyos családokban halmozottan fordul elő, tehát ez a kényszeres tünetcsoportok esetén genetikai hajlam fennállására utal.
Ezt látszik erősíteni, hogy a betegek első fokú hozzátartozói körében a betegség valószínűsége kb. 20%, valamint hogy ikervizsgálatok során egypetéjű ikreknél az együttes előfordulást jelentősen magasabbnak találták, mint kétpetéjű ikreknél.
Biológiai-biokémiai tényezők szerepét hangsúlyozza a pszichiátriai betegség létrejöttében, hogy kényszeres tünettan esetén az utóbbi idők kutatásai igazolni látszanak bizonyos agyi területek (pl. az agy elülső lebenye, bazális ganglionok, cingulum) funkciózavarát, különösen a szerotonin receptorok érintettségét, s ezek fontos szerepét a pszichiátriai betegség tünetinek létrejöttében. A szerotoninrendszernek a kényszeres-rögeszmés zavar kialakulásában játszott szerepe mellett szól a csak a szerotoninrendszerre ható antidepresszívumok (SSRI) terápiás hatékonysága is, azonban kutatások szerint a szerotoninon kívül más agyi neurotranszmitter is érintett lehet az agy kémiai egyensúlyzavarában, így a pszichiátriai betegség kialakulásában, ilyen például a dopamin. Tehát egy együttes a normálistól eltérő agyi működés alakul ki az ingerületátvivő anyagok komplex változásával.
Kényszeres tünetek felléphetnek az agy bizonyos területeit érintő neurológiai betegségek, fejtrauma, daganatos vagy gyulladásos folyamatok következtében is. Tehát ennél a pszichiátriai betegségnél is fontos az etiológia korrekt tisztázása a diagnózis felállításához.
Pszichodinamikai tényezők:
A pszichoanalitikus elmélet szerint ez a pszichiátriai betegség a pszichoszexuális fejlődés genitális szakaszában való fixációjából, illetve az anális szintre való regresszióból eredő zavar, melyben nagy jelentőséget tulajdonítottak a szobatisztaságra nevelés problémáinak. Tehát, ha túlságosan erőszakosan nyilvánult meg ez az elvárás a környezet részéről, fixálódhatott, és így a későbbi életkorban problémákat okozhat. Itt is fontos a türelem.
A pszichológiai tényezők közül a gyermekkorban átélt egyéb szorongásos élmények, pszichotraumák (pl. szülők válása, haláleset, súlyos betegség stb.) esetleges szerepe is megemlítendő. Egy későbbi jó kapcsolat ugyanakkor felül tudja írni a régi berögzött rossz élményeket, ez lehet pszichológus, pszichiáter, vagy egy későbbi jó közeli kapcsolat, pl. rokon, társ.
A tanuláselmélet szerint a pszichiátriai betegségben egy eredetileg semleges gondolat hirtelen szorongás keltésére válik képessé, úgy, hogy szorongást keltő ingerrel kerül kapcsolatba (pl. megfertőződéssel, beszennyeződéssel). Ha ezt a szorongást egy következő cselekedet csökkenti (pl. kézmosás), ez a cselekedet kényszeres rítusként rögzülhet, s állandó, tanult viselkedésmód jön létre. A kényszerbetegségben hatékony viselkedésterápia is ezen alapul. Ennek a pszichiátriai betegségnek a kezelésében a pszichoterápia, pszichiátria előszeretettel alkalmazza az ingerkioltás, és az ingerelárasztás módszerét.
A pszichiátriai betegség okai között meghatározó az erős felettes én, tehát a túlzott rigiditás, merevség, az önmagához túl szigorú én. Ebben az esetben az én túlzó elvárásokat támaszt az egyénnel szemben, büntető sajátságokat hordoz. Ez az én a gyermekkorban alakul ki, a környezet túlzó elvárásai, büntető attitűdje eredményeképpen. A gondolatok az én legbelsőbb sajátja, legbensőbb, legsajátabb viszonyulásai. Ennek változásához, azaz a pszichiátriai betegség meggyógyulásához ezt az egész hibás viszonyulást át kell dolgozni, így a betegség teljes gyógyulása időigényes.
A pszichiáter, pszichológus a terápia során mint minta is szerepel, egyéniségéből átad a kliensnek, interiorizáció történik, azaz a kliens bizonyos nélkülözött, vágyott tulajdonságokat, sajátságokat átvesz a pszichiátertől, pszichológustól. Beépülnek a kliensbe a pszichiáter, pszichológus tulajdonságai, és ez valóban időigényes. Ehhez szükséges a pszichológus, pszichiáter hitelessége, hogy tudjon megjelenni igazán a terápiában, ne rejtőzzön szakmai álarcok mögé.
A kényszerbetegség tünetei
A kényszergondolatok olyan gondolatokat, szavakat, képeket jelentenek, melyek a pszichiátriai beteg tevékenységétől általában függetlenek és ellenállhatatlanul törnek be a beteg tudatába. Ezeket a gondolatokat a betegek személyiségüktől teljesen idegennek érzik, soha nem követnék el, de maga a gondolat mégis erős szorongást kelt. A leggyakoribb kényszergondolat a pszichiátriai betegségben a fertőzés (pl. kézfogástól, tárgyak megérintésétől), az agresszivitás (pl. attól szorong, hogy közeli hozzátartozónak, gyermekének, szeretett személynek ártani fog, esetleg megöli, obszcén cselekedet elkövetésére irányuló ellenállhatatlan vágy), a bizonytalanság (pl. nem okozott-e balesetet vagy bajt), esetleg vallásos tartalmú kényszergondolat, illetve szimmetriával, pontossággal kapcsolatos kényszergondolatok. A kényszergondolatok által keltett szorongás csökkentésének eszköze a kényszercselekedet, kényszeres ceremóniák. A leggyakoribb kényszercselekedetek pl. a kézmosás, rendrakás, takarítás, különféle ellenőrzések, számolás, megérintés, szavak néma ismételgetése, vallásos embereknél nemritkán imádkozási rituálék. A kényszergondolatokra kényszercselekedetek formájában adott válasz átmenetileg oldja a szorongást, feszültséget, azonban később a kényszergondolatok visszatérnek, s a küzdelem kezdődik elölről.
Tehát a kényszerbetegség egy olyan pszichiátriai betegség, amelyben a jelenlévő kínzó visszatérő gondolatok én-idegenek, megdöbbentőek, rémületet keltenek. Egyik kliensem kényszergondolata volt, hogy meg fogja ölni a kislányát. (A kislánya volt a legdrágább számára.) Ez borzasztó szorongásokat okozott neki. Tudta, hogy sosem tenne ilyent, de a gondolat visszatérése már az elmebaj határára sodorta. A kényszerbetegek nagyon nagy feszültségekkel és szorongásokkal élnek. Ez a pszichiátriai betegség jár az egyik legtöbb szenvedéssel.
A betegség különböző súlyosságú lehet. Súlyos esetben a kényszeres tünetek a páciensek napjának nagy részében jelentkeznek, így akár munkavégzésükben, mindennapi teendőik végrehajtásában, normális életvitelükben is akadályozhatja őket. Tehát akár órákig, félnapig is eltarthatnak a kényszerek, vagy a kliens egész napját a markában tarthatja ez a pszichiátriai betegség.
Diagnózis
A pszichiátriai betegség diagnózisának felállításához szükséges, hogy a kényszergondolatok (obszessziók) és az ezek által keltett szorongás csökkentésére végzett kényszercselekvések (kompulziók) jelen legyenek. Ahhoz, hogy a pszichiátriai diagnózist kimondhassuk, a tüneteknek legalább két héten keresztül fenn kell állniuk, és a kényszeres tünetek naponta legalább két órát kell hogy kitegyenek, vagy jelentős mértékben zavarják a normális életvitelt.
A pszichiátriai betegség típusos tünettanának felismerése általában viszonylag könnyű, azonban gyakran társulhatnak szövődményként depressziós tünetek, evészavarok, alkohol- vagy droghasználat, valamint a szorongásos pszichiátriai kórképek közül a pánikbetegség, különféle fóbiák, melyek elfedhetik a típusos tüneteket. Ennek a terápia megválasztásában is fontos jelentősége van, ugyanis ha a beteget nem kényszer elleni hatással is rendelkező pszichiátriai gyógyszerrel kezeljük, akkor az nem gyógyul.
Tehát a pszichiátriai betegségek általában nem jelentkeznek tisztán, hanem a tünetek kombinálódhatnak.
A kényszeres gondolatok és rituálék gyakran a szkizofréniában szenvedők bizarr gondolkodására emlékeztetnek, de a kényszeres beteg valóságérzéke a szkizofrénekével szemben ép. A pszichotikus pszichiátriai betegeknél a gondolatok én-azonosak, egoszintonnak nevezzük őket, míg ebben a pszichiátriai betegségben a kliensek megélik a kínzó gondolatok idegenségét. Ebben a pszichiátriai betegségben tehát a tudat integritása, világossága megtartott.
A szervi eredet kizárására (pl. az agy bizonyos területeit érintő neurológiai betegségek, epilepszia, fej trauma, daganatos vagy gyulladásos folyamatok) szükséges lehet további diagnosztikai vizsgálatok elvégzése is a pszichiátriai, pszichológiai tünetek függvényében, valamint ki kell zárni gyógyszer vagy más drog hatását.
A pszichiátriai diagnózis felállításához éppen ezért szükséges az anamnézis részletes felvétele, a beteg és bizonyos esetben a beteg környezetének, hozzátartozóinak kikérdezése a kórelőzményről, emellett pszichológiai vizsgálatok lehetnek segítségünkre. Ennek a pszichiátriai betegségnek a kezelésében is fontos az alapos, jó diagnózis.
A kényszerbetegség kezelés
A pszichiátriai betegség eredményes kezelésére leggyakrabban kétféle módszert alkalmaznak, a pszichiátriai gyógyszeres kezelést és a pszichoterápiát, azonban a legjobb eredmény e módszerek együttes alkalmazásával érhető el. Erre a pszichiátriai betegségre is vonatkozik az a tény, hogy a gyógyszerek a tünetek enyhülését eredményezik, a szenvedésnyomás csökken, de az igazi, mélyebb változást a pszichoterápia hozza.
Gyógyszeres terápia:
A szakirodalom szerint úgynevezett triciklusos antidepresszánsok és monoamin-oxidáz (MAO)-bénítók a hangulatjavító hatás mellett a kényszergondolatokat és a kényszeres, rituális cselekedeteket képesek megszüntetni, illetve javítani. Azonban e pszichiátriai szerek a lehetséges mellékhatásaik miatt ma már visszaszorultak a terápiából. Az utóbbi időben a kényszeres tünetek enyhítésében a szinapszisok szerotonin visszavételét blokkoló antidepresszáns gyógyszerek (SSRI) bizonyultak a leghatásosabbnak. Kényszerbetegség esetében az SSRI-készítmények depresszióban alkalmazott adagjainál nagyobb dózisok szükségesek a gyógyuláshoz. Fontos tudni, hogy a gyógyszer hatásának kialakulásához legalább 3-4 hétnek kell eltelnie, s a hatást csak rendszeres szedés mellett fejtik ki. A hangulatjavító hatás ezeknél a pszichiátriai gyógyszereknél rendszerint hamarabb jelentkezik, mint a kényszeres tünetek mérséklődése, éppen ezért fontos a betegek megfelelő felvilágosítása arról, hogy a betegség általában lassan javul, elkerülendő a gyógyszerszedés idő előtti abbahagyását s ezzel a visszaesést. A teljes hatás kialakulása hónapokat is igénybe vehet, s nem ritkán a gyógyszert évekig is szedni kell.
A kényszergondolatok okozta szorongás, feszültség mérséklésére kezdetben átmenetileg szükség lehet gyorsan ható szorongásoldó szerek (pl. benzodiazepinek) adására is. Gond lehet ezeknél a pszichiátriai gyógyszereknél a hozzászokás, függőség jelentkezése.
Pszichoterápia:
Több fajta pszichoterápiás módszer alkalmazható a kezelés során, mindegyik hatékony. Legdivatosabb pszichoterápia a viselkedésterápia. Különösen hatékony az ingerexpozíciós-válaszmegelőzéses technika, melynek során a pszichiátriai beteget számára szorongáskeltő helyzetnek teszik ki, majd meggátolják kényszeres szertartásainak elvégzésében (pl. egy tisztálkodási kényszeres beteget arra kérnek, hogy több a szobában lévő tárgyat fogjon meg, majd egy bizonyos ideig nem engedik kezet mosni). Ennek során szorongás, feszültség fellépésével kell számolni, mely azonban a feladatok ismétlése során idővel mérséklődik, esetleg megszűnik, így a pszichiátriai beteg megtanulja kezelni a szorongását, illetve hogy hogyan álljon ellen a kényszeres gondolatoknak. Fontos alapelv, hogy az együttműködés érdekében a páciens tisztában legyen a pszichoterápia lényegével, valamint hogy csak olyan feladatot szabad adni melyet a pszichoterapeuta maga is megcsinálna. A viselkedésterápiánál fontos, hogy a külsőleg felvett viselkedés minták járjanak együtt belső változással is, a kliens erősödjön meg, nőjön szorongástűrése, én-ereje, és így az elért javulásokat hosszabb távon képes legyen megtartani. Ennek a pszichiátriai betegségnek a terápiája hosszú terápia, akár évekig is eltart, és bár mindenképpen könnyít, krónikus pszichiátriai betegség esetében nem garantálható a teljes javulás. A gyógyulás a kliensen is múlik, a befektetett lelki munkán, elszántságán, akaratán, kitartásán. A pszichoterápia során a kliens és a pszichiáter, pszichológus igyekezete a javulásra, ill. a gyógyulásra összefonódik, mindketten energiát, bátorítást adnak egymásnak a közösen megtett úton. A klienst a pszichiáter, pszichológus hite segíti gyógyulásában. A kliensek úgy szokták érezni, mintha húznák őket, egy új erőt, mely előre felé hat. Jó estben ez az erő elég ahhoz, hogy megtartsa a klienst a terápiában.
A pszichiátriai betegség terápiája során a túlceremonizálás hatékony módszer lehet az ellenőrzési kényszerekben. Ennek során megnehezítik a kényszercselekedetek végrehajtását, pl. a betegnek jóval bonyolultabb rituálé szerint és jóval többször kell ellenőriznie, hogy biztosan elzárta-e a csapot vagy bezárta-e az ajtót, mint ahogy korábban tette. A tapasztalatok szerint ez a módszer jelentősen csökkenti az ellenőrzések számát. Például 100-szor kell megismételni a kényszercselekedetet.
A kényszergondolatok ismételt leírása addig, amíg már nem vált ki szorongást, szintén hatékony módszer lehet azok kontrollálásában, kioltja az ingert.
A pszichiátriai betegség kezelésében hatásos az úgynevezett szupportív (támogató) pszichoterápia, mely a megnyugtatásra, szorongás csökkentésre s a mindennapi tevékenységek folytatására helyezi a hangsúlyt, valamint a családterápia bizonyos esetekben szintén hozhat eredményt.
Idegsebészeti beavatkozás:
Azoknál a súlyos kényszerbetegeknél, akiknek tünetei semmilyen terápiára nem reagálnak, nem történik javulás, speciális idegsebészeti beavatkozásra kerülhet sor. Ma már a koponyacsont megnyitása nélkül, úgynevezett gamma-sugarakkal is elvégezhető ez a műtét (melynek során az agy bizonyos részei közötti kapcsolatot megszakítják), és ezen pszichiátriai betegek több mint egyharmadában jelentős javulást lehet még elérni. A pszichiátriai betegségekben alkalmazott műtéti megoldások enyhülést hozhatnak, nem indokolt rögtöni elvetésük. A pszichiáter által javasolt elektrosokk terápiát túl sok előítélet övezi, pedig kevesebb a mellékhatása, és egyben eredményesebb is, mint sokszor az évekig, évtizedekig szedett pszichiátriai gyógyszereknek.
Gyógyulási esélyek
A pszichiátriai betegség lefolyása általában krónikus, visszatérő jellegű. Kezelés nélkül az aktív periódusokat megkönnyebbülést hozó, kevésbé súlyos tünetekkel járó periódusok váltják fel, és előfordulhatnak csak enyhe tünetekkel jellemzett, esetleg tünetmentes időszakok, azonban spontán gyógyulás nem valószínű. Fáradtság, stressz hatására a pszichiátriai tünetek felerősödhetnek és gyakoribbá válhatnak. Rosszabb a gyógyulás esélye, ha a pszichiátriai betegség korán, már a gyermekkorban kezdődik. A pszichiátriai gyógyszeres kezelés és a viselkedésterápia a betegek mintegy kb. 60%-ában hoz lényeges javulást; együttes alkalmazásuk esetén ez még magasabb (kb. 80%). A többi esetben a pszichiátriai kezelés csak csekély, esetleg semmilyen javulást sem eredményez, ilyen esetekben jöhet szóba az idegsebészeti beavatkozás. A gyógyulási esély jobb, ha a pszichiáter, pszichológus a kezelést viszonylag korán kezdi el.
A pszichiátriai betegségek gyógyításánál minden esetben alapvető a korai kezelésbevétel. Így megelőzhető az agyi ismétlő, megszokott, reverberációs körök kialakulása, melyek a későbbiekben fenntartják ezt a pszichiátriai betegséget.
