Nárcisztikus düh

A nárcizmus mindenképpen egy önérzeti torzulás, az egyén kisebbnek, kevesebbnek véli önmagát, bizonytalan, énje esékeny, a külvilágból nem tud befogadni kritikát, helytelenítést, mert ezzel az én megengedhetetlenül sérül. Emiatt a kritikákat távol tartja, önmagában nézni, hibáit belátni képtelen. Ha mégis kritikát kap, a keletkező nárcisztikus düh elsöprő, rendkívül heves, nem áll arányban a kritikával. Ilyenkor sérülékeny énjét, az én integritását védi. Sajnos ebben a személyiségzavarban illetve ilyen jegyeket hordozó emberek nem jól érzékelik a környezetet, és ártalmatlan dolgokat is bántónak vélnek, sokszor fokozott szenzitivitás, paranoid készenlét jellemzi őket (lásd Sztálin). Az énvédelem, a másokkal szembeni súlyos, patológiás fokú irigység ártalmatlan dolgok miatt is dühöt generálhat. A nárcisztikus düh elsöprő, akár a másik halálát is kívánhatja, szűnjön meg az ártó faktor, ami ilyen mélyen sértő.

Nehéz korrigálni ezeket a sérelmeket, mivel a reakció rendkívül heves, a nárcisztikus egyén empátiás képessége sokszor gyermekkorban nem tudott kialakulni a környezet elhanyagolása miatt, nem érti, mit mond a másik, mit érez a másik, ráadásul torzan látja a dolgokat, és leköti a bosszú iránti sóvárgás, az intenzív düh.

Ahhoz, hogy korrigáljunk valamit, be kell látni, hogy hibáztunk, és ez a nárcisztikus adottságokkal rendelkezőknek többnyire egyáltalán nem megy. A nárcizmushoz hozzátartozik az omnipotencia, önimádat, önmaga tökéletességének, hibátlanságának hangsúlyozása iránti igény. Ebbe pedig nem fér bele, hogy belássa, hogy hibázott. Adolf Hitler, mikor pedig már elvesztette a háborút, sem volt képes önkritikát gyakorolni, a nagy diktátorok végigvitték a népirtást, nem tudtak lelépni egy súlyosan elhibázott útról. Újabb és újabb hibák következnek, a nárcisztikus egyén tehát nem tud hallgatni a visszajelzésekre, hibás úton halad, hibát hibára halmoz, mélyen tudja, hogy ez nem jó, és szenved is miatta, érzékeli, hogy kapcsolatai rosszul alakulnak, hogy feszült, deprimált, mégsem tud változtatni.

A grandiózus szelf- önmaga tökéletességének hangsúlyozása, vágy a környezet imádatára nem engedi meg a hibák belátását. Csak a másik lehet a rossz, jó harccá válik a másik legázolása, a népirtás, melyet a végsőkig visz nem képes abbahagyni (Adolg Hitler, Sztálin). Mindenképpen rugalmatlan, merev. A nárcizmushoz hozzátartozik a manipuláció. A másik manipulálására, akár tömegek manipulálására azért van szükség, hogy önmaga igazának- vélt igazának érvényt tudjon szerezni, ami alapvető igény ebben a személyiségzavarban. Ilyenkor átlép erkölcsi korlátokat, akár hazudik is. A fő cél tehát az énvédelem, saját maga jó énképének megtartása, tetteinek igazolása, emiatt történik a manipulatív viselkedés.

Patológiás irigységnek hívjuk ebben az esetben az irigységet, ami hihetetlenül kihegyezett a másikra, sokszor paranoid módon hibásan érzékeli annak viselkedését, a bosszúállás viszont kíméletlen, elhúzódó, sokszor apróság miatt is, ami esetleg ártatlan dolog volt ráadásul.

Emiatt a nárcisztikus zavart hordozó ember kapcsolatai törékenyek, folyamatos frusztrációt él át, rendezni képtelen, kapcsolatai megszakadnak. A terápia alapja csak a feltétel nélküli értékelés lehet irányában a terapeuta részéről, a hiteles, őszinte jelenlét, ami stabilizálja, erősíti.

A nárcizmus terápiájára többnyire az ötvenes évek körül kerülhet sor, mikorra kialakul egy kellő súlyú szenvedésnyomás, és talán lehetővé válik a terápia végigvitele.

A bejegyzés kategóriája: lelki eredetű betegségek, pszichológus
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.