Pszichoterápiás első interjú: 28 éves villamosmérnök – 2. rész

Elválásunkkor mondja, hogy egy hete iszik, elkeseredett, sír. Úgy tűnik, pszichológiai tartalékai fogyóban vannak, ivással oldja elviselhetetlen feszültségét, reménytelenségét, tehetetlenségét.

Ebből a helyzetből egyedül nem tud kilépni, ez minden kapcsolatában megismétlődik Végül is partnerei unják meg a huza-vonát, döntésképtelenségét, s ők, akik pedig szerették a fiút, kilépnek a kapcsolatból. Átengedi a terepet a másiknak, a legrosszabb arcát mutatja.

Melegszívű, introvertált személyiségnek tűnik. Naplót vezet, leírja gondolatait, Kati kétszer megkereste, 2-szer, pénteken el is érte a célját, felment hozzá, ott maradt éjszakára, de a páciens reggel kitette. A lány sírt.

Sajnálja otthagyni, nem tud neki nemet mondani, de végül mégis kiteszi.

Kati kifelé forduló, extrovertált, szereti a társaságot, színházat játszik, a páciens attól fél, hogy ez nem nagyon fog megváltozni.

Móni szerette a virágot, a csokor virágot, amit vitt neki, rögtön hazavitte, és vízbe tette, locsolta. Ez nagyon tetszett neki, most is sokszor úgy érzi, hogy Móni közelebb áll hozzá.

Kati otthon semmit nem segített neki, ő takarított, vasalt magának, Kati csak nézte a TV-t, és mondta, hogy beszélj, mindig beszélnie kéne, akkor is, ha nincs mondanivalója. Ez nem tetszik a páciensnek.

Kati körül nyüzsögnek a férfiak, azok olyanok is. Nem hiszi, hogy együtt tudnának lenni tartósan, bár néha megretten, hogy úgy jár vele, mint Mónival.

Döntésképtelenségét még fokozza, hogy belemerül az önsajnálatba, már nem lakik nála Kati, mégsem tudja kitenni a holmiját.

Tulajdonképpeni lezárt kapcsolatairól képeket őriz, ezeket sűrűn nézegeti, úgy tűnik magában még nem zárta le ezeket.

Megengedi a lányoknak, hogy szakítás után is érintkezzenek vele. Így pl. Móni tudósítja férjhez meneteléről, arról, hogy mikorra várja gyermekét. Ez zavarja, mégsem tudja visszautasítani.

Ő ezt a szeretet megnyilvánulásának tartja, bár elmondja, hogy ilyenkor napokig szenved, leissza magát, bekapkodja a keze ügyébe eső nyugtatókat. Már kialakult az alkohollal történő öngyógyítás, feszültségoldás.

Azért most kért segítséget, mert felismerte, hogy ezek az elemek ismétlődnek kapcsolataiban, kapcsolatai egymás után mennek tönkre.

Most megint szinte forgatókönyvszerűen egy fájdalmas szakasz következik, amit úgy érez, hogy elviselhetetlen fájdalmat okozna. A konfliktus során a szenvedésnyomás elviselhetetlensége, a sodródás dominál.

Kérdésemre, hogy miért hagyja, hogy mindig a nők irányítsák, meglepődik, aztán egy idő múlva megismétli, mint rá jellemzőt. A falamon lévő Leonardo képre néz, melyen egy nő simogatja a kezében lévő bárányt, és ekkor részletesen elmondja, hogy milyen mértékben következetlen, és hogy valóban messzemenően a nők irányítják. Szinte beleszédülök abba, amit mond. Most igazán őszinte.

Régebben nagyon aktív életet élt, azt is mondták rá, hogy nagyon pörög, állandóan programjai voltak, sportolt, tevékeny volt. Mostanában hangulata szélsőségesen ingadozik, egyszer jobban van, egyszer a legmélyebb kétségbeesés fogja el, ilyenkor iszik.

Mikor Mónival összeveszett, “kiplakátolta” a várost, fájdalmában mindenfélét összeirkált.

A bejegyzés kategóriája: pszichoterápia
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.