Pszichoterápiás első interjú: Sz. Zs. 34 éves férfi – 2. rész

Amikor abbahagyta az ivást, gyomorgörcse volt, erősen izzadt, remegett, majd 2 nap után már nem hiányzott az ital.
(Illetve elmúltak a heves megvonási tünetek -gondolom, de úgy tűnik, a feszültség vele maradt, és 1-2 hét múlva újra csak a pohár maradt.)

Általában este 10-kor került haza, sokszor csak hajnali négy órakor.
(Úgy tűnik, nincs, hova siessen, mint egy magányos lovag, akinek már csak az alkohol maradt, csak arra koncentrál, már nem számítanak az italozás káros következményei. Magától nem tud kiemelkedni ebből az állapotból, érzem.)

4 hónapja táppénzen van. Az utóbbi időben már nem tudott koncentrálni. Nincs kedve munkát keresni, le van törve, úgy tűnik, nincs fogódzója, értéktelennek érzi magát.

Többször próbálta abbahagyni az italt. Egy pszichiáter kiírt neki egy gyógyszert, amire nem lehetett ráinni, akkor 5 hónapig nem ivott.

A felesége kedvéért csak 1-2 hétre tudja abbahagyni az alkoholizálást, aztán visszaesik. (Ennyivel többet számít az autoritás, a külső tekintély?)

Valóban megsajnálom, bevillan az agyamba-nálam évekig fogja szedni az antidepresszánst. Felcsillan a szeme, mikor ezt közlöm vele. Meglepődök. Ennyit jelent a gyógyszer, a külső nyomás? Belsőleg már ennyire nem maradt motivációja?

Úgy látom figyel, meg akar gyógyulni. Mikor felcsillan a szeme, megörülök. Nagyon szeretnék segíteni ennek az embernek. Egyre lelkesebb leszek, és ő is jobban figyel arra, amit mondok neki.

Arról beszélek neki, hogy a teljes gyógyulás az, amikor munkahelye van és a társas kapcsolatai – ide elsősorban feleségét értem – rendeződtek.

Elmondja, hogy felesége jól keres, május végéig neki is van pénze, fizetéséből annak idején félretett.
(Furcsa, hogy egy férfi ennyire nem igyekszik elhelyezkedni, hogy ez kielégíti, hogy a spórolt pénzéből és a felesége pénzéből éljen.)

Felesége az utóbbi időben munka után nem jön haza, mindenféle elfoglaltságai vannak, nyelvtanfolyamra, jógára, stb. jár, általában este tíz körül érkezik haza.

Ismerőseiről, rokonairól kérdezem: először sógorát, néhány ismerősét, majd bátyját említi. Vontatottan, nem nagy lelkesedéssel.

Múltjáról kérdezem, gyerekkoráról. Vidéken nőtt fel, voltak barátai gyerekkorában, mondja.
(Nem tudom, mennyire voltak mélyek ezek a barátságok, nagyon zárkózottnak tűnik.)
Szülei az ottani kesztyűgyárban dolgoztak, apja főművezető volt, anyja adminisztrátor.

Szülei keményen dolgoztak, egy szőlőjük is volt, amit munka mellett műveltek meg. Apjának borospincéje volt. Kamaszkorban nem engedte közel magához őket. Esténként is dolgoztak a szülei. Apja az utóbbi években iszik erősebben.

Bátyja három és fél évvel idősebb, ügyvezető igazgató egy nagy külkereskedelmi cégnél, ritkán találkoznak.

Gimnazistaként ismerte meg első barátnőjét. Feleségével 24 éves korában ismerkedtek meg, 6 éve vette el feleségül.

Felesége az interjú végén beszélni akar velem. elmondja, hogy férje a fekete bárány a családban, főiskolára is „úgy nyomták be”. Majd annak elvégzése után bátyja segítségével tudott csak elhelyezkedni. Igazából az egész család reménytelennek ítéli meg a helyzetét.

Az ismételt visszaesések során elvesztették a bizalmukat, hogy valaha is lesz még egészséges, így tőlük sok segítség nem várható. Ő már 3 éve nem él szexuális életet férjével. Már igazán a kapcsolatot sem akarja, csak becsületből van még mellette, attól fél, ha ő is elhagyná, öngyilkos lenne a férje.
(Lehangoló ezt hallani, mégis megkérem, hogy próbáljanak ezekben a hónapokban több figyelmet szentelni neki. Ezt megígéri.)

A bejegyzés kategóriája: pszichoterápia
Kiemelt szavak: , , , .
Közvetlen link.