Esetleírás: K. Z. – 1. rész

Fő problémájának italozását mondja, 17 éves kora óta iszik.

2-4 havonta egyszer talajra issza magát, Ez két év óta van, azóta házas és gyereke van. Két éves a lánya.

Előtte gyakrabban, heti több alkalommal ivott a mámorig.

Feleségével sokat veszekednek, megromlott a kapcsolatuk. Kislányuk sírós, egyáltalán nem tudják ráhagyni senkire sem. Amint elmennek a szülők, a gyerek vigasztalanul sír, míg vissza nem jönnek. Ha iszik, elfogy 8 sör, és 4 whisky kb. kezdi négy sörrel, aztán jön a többi, nincs megállás, míg tud magáról.

Mindig szorongó volt, 8 éve pánik betegséggel kezelték. Ekkor gyógyszert is szedett, így jött csak helyre. Alacsony az önbecsülése.

Időszakosan jelentkezik mellkasából jövő diszkomfort érzése, idegessége, melyek alvásából felébresztik. Enyhe nyomást érez a mellkasában, mintha nem megfelelő ritmusban verne a szíve, hanem lassabban. Régen gyakori és állandó volt ez az érzés. A Xanax feloldotta, és az alkohol is.

Pincérként dolgozik, munkahelyén állandó a stressz, hajtás, folyamatosan vannak konfliktusai ott is, attól fél, hogy egyszer csak elbocsájtják, munka nélkül marad.

Albérletben élnek, igen nehéz anyagi körülmények között.

Pihenésre egyáltalán nincs ideje, egyetlen kikapcsolódása hetente egyszer a boksz. Életéhez hozzátartozik a sport, a boksz. Ezzel vezeti le agresszivitását. Fél, hogy elveszti a kontrollt, és bántalmaz valakit.

A választott pszichoterápiás módszer az autogén tréning.

Választásomat a következőkkel indoklom:

  • Az autogén tréning fiziológiailag pihentető, regeneratív Pszichológiailag feszültségmentes nyugalmat jelent. A felesleges túlfeszülések megszüntetését jelenti.
  • Az autogén tréning nem nélkülözheti a „feltárást”, a beteg problémáival, konfliktusaival való foglalkozást. Csökkenti a fáradtságot és a feszültségérzést.
  • A hosszú, kitartó gyakorlás eredményeképpen gyakorláskor a környezet, az én és a test tökéletes harmóniában vannak. Ebben az esetben pl. a neurotikus megnyilvánulásoknak nincsen alapja.
  • Az autogén tréning lényege: saját erőből merítő, saját aktivitást felhasználó, rendszeresen, tréningszerűen végzett gyakorlat, amelynek belső koncentrációval, önmagunkra irányuló passzív figyelemmel kell végbemenni.
  • A jól végzett gyakorlás eredménye az ún. organizmikus átkapcsolás nyugalmi tónusra, szervezeti és pszichés működéseinket szabályozni, uralni vagyunk képesek, aktuális szándékainknak, céljainknak megfelelően.
  • A pszichés önreguláció megerősíti a személyiséget, harmonizál. A kiegyensúlyozottság, a feszültség és szorongásmentes élet mindenki által óhajtott állapot. Csupán a kezelés „tanulási fázisában” van szükség orvosra, terapeutára.
  • Pszichésen az affektív-indulati rezonanciát tompítja, és a rendíthetetlen nyugalom a konfliktusszituációkban sokat jelent.
  • Javul a teljesítmény, mivel pihenten, nyugodt lelkiállapotban a testi és szellemi képességeket zavartalanul ki lehet bontakoztatni, nő a kreativitás. A testi funkciók szabályossá válnak, és szabályozhatók lesznek. Az akaraterő fokozódik.
  • Az elmélyedt önszemlélet, elfogulatlan befelé tekintés önismerethez vezet. Ez önkontrollt, önkritikát fejleszt ki.
A bejegyzés kategóriája: pszichoterápia
Kiemelt szavak: , , , , , , .
Közvetlen link.