Kényszerbeteg anyuka a családban
A családnak nagy terhet jelent a kényszerbetegség. Ha például az anyuka beteg, akinek a családtagokat kell ellátnia, ezt a feladatot legalább részben át kell vállalnia valamelyik családtagnak, többnyire a férjnek. Természetesen a kényszerbetegség foka, időtartama függ a család légkörétől, a megértéstől, támaszt adni tudástól. Ez a segítő odafordulás csökkenti a kényszerbeteg szenvedését, szorongását, a kényszerek időtartamát is csökkentheti. A kényszerbetegségben szenvedőnek nem érdemes kiélezni a konfliktusokat a férjjel, gyermekekkel, meg kell próbálni feszültségüket máshogy levezetni. Az a férj, aki átveszi a kényszereket, illetve megpróbál segíteni, nagyon nagy terhet cipel, tehát érdemes a hálát éreztetni vele, és a konfliktusokat inkább elsimítani, mint kiélezni. Például hogy „te nem törődsz velem”, „látod, milyen rosszul vagyok, mégis csak most jöttél ide segíteni”, „tudod te, hogy én mit élek át”, „még mindig nem hoztad haza a gyermekeket az iskolából?”. Amennyiben a férj ebben a légkörben él, hiába áldozatos, gondoskodó, egy idő után ráun, és új társat keres magának, esetleg viszi a gyermekeket is, és a kényszerbeteg végképp egyedül marad. A férj esetleges megjegyzésein, ami utal a kényszerek idegesítő voltára, leminősítéseit érdemes megbocsájtani – lehet növekedni a szeretetben. Fontos időt szánni a közös beszélgetésekre, a házasságot karban kell tartani. Az önfegyelem abban segít, hogy a férjre minél kevésbé nehezedjen rá a kényszerbetegség súlya.