A kényszerbetegség pszichoterápiája
A kényszerbetegség létrejöttében az analitikus pszichoterápia a pszichodinamika megalapozójának a 2 éves kor körüli eseményeket tartja.
Születésünkkor genetikus állományt örökölünk elődeinktől, és a későbbiekben, életünk folyamán ez az örökölt génállomány meghatározza viszonyulásainkat. Aki lelkiismeretesebb, szigorúbb irányultságot örökölt, annál a nevelés során könnyebben kialakulhat a kényszerbetegség.
Ha a 2 éves kor körüli szobatisztaságra szoktatás a gyermek önállóságának letörésével, erőszakosan zajlik, és az ebben a korban jelentkező önállósági törekvések szintén nem tudnak érvényesülni, a büntető hozzáállás beépül a gyermek énjébe, az esetleg amúgy is lelkiismeretességre hajló gyermek felettes énje túlzottan lelkiismeretes, precíz, perfekcionista, önbüntető lesz. A büntető felettes én egyik megnyilvánulása lehet a kényszer. A túlzott tisztaságra, pontosságra törekvés szenvedést okoz az egyénnek, a kényszerek kimerítőek.
A kényszerbetegség pszichoterápiájának feladata a kliens énjének harmonizálása, az önelfogadás, önmagával való harmónia létrehozása. Fontos a kényszerbetegség pszichoterápiája folyamán, mint minden pszichoterápiánál, a feltétel nélküli pozitív elfogadás, az egészséges nárcizmus kialakítása, hogy a kliens megtanulja megbecsülni saját pozitív tulajdonságait, és elfogadni a negatívakat.
Tehát a kényszerbetegség pszichoterápiája folyamán is fontos az én erő növelése, és az önértékelés javítása, hasonlóan a többi pszichoterápiához, ez az egyén növekedésének, gyógyulásának alapja.
