A nárcizmus

Mi is az a nárcizmus?

A nárcisztikus személyiség által mutatott tulajdonságok és viselkedés absztrakciójának a neve. A nárcizmus beképzeltség, hiúság, önhittség vagy egyszerűen az önzés személyiségvonása. Alkalmazzák az elnevezést társadalmi csoportra, gyakran használják utalásként elitizmusra, vagy közönyösségre mások nehéz helyzete iránt.

A nárcizmus kifejezést Sigmund Freud alkotta meg a görög mitológiai alakra, Narcissusra utalva. Ő egy betegesen önhitt fiatal férfi volt, aki beleszeretett saját tükörképébe. Freud úgy gondolta, hogy egy bizonyos szintű nárcizmus mindannyiunkban születésünktől fogva jelen van. Andrew P. Morrison szerint felnőtt korban egy indokolt mennyiségű nárcizmus teszi lehetővé, hogy az egyén tisztában legyen szükségleteivel, ezáltal pedig kiegyensúlyozottá váljon másokkal való kapcsolataiban.

A nárcizmus lényege, hogy a pszichiátriai beteg saját személyiségét mások rovására, mindenek fölé helyezve imádja, érdeklődése központi tárgyaként kezeli, továbbá a kielégülésnek olyan egoista és kíméletlen keresését jelenti, amely a dominancia és a kritikátlan igyekezet (ambíció) révén valósul meg. A pszichológiában ez a pszichiátriai beteg az, aki nagyon szereti (sajnálja) magát, de fontos hangsúlyozni, hogy a kifejezésnek nincs alaphelyzetben patológiás értelme. Tehát létezik egészséges nárcizmus is.

Kívülről nézve úgy látszik, hogy ennek a pszichiátriai betegnek nagy az önbizalma, holott gyakrabban éppen az ellenkezője, az alacsony önértékelés az igaz. A nárcisztikus ember számára az embertársakkal való összehasonlítás során születik meg az én értéke, ezért neki nem elég, ha ő jó, vagy nagyon jó, neki a legjobbnak kell lennie. Tehát akár a másik kárára is érvényesítenie kell személyiségét.

A pszichiátriai betegből, sok más emberhez hasonlóan, általában hiányzik az empátia képessége, de problémáikat kezelni tudják azzal, hogy igényüknek megfelelő foglalkozást választanak, mint például színészet, tanítás, vezetés, és általában a média. Ezekben a foglalkozásokban a nárcizmussal még exhibicionizmus is párosul. Hiányzik az empátia, vagyis az érzékenység a másik ember érzései iránt, ill. ha ez meg is van valamilyen szinten, elnyomják, hiszen alapvető irányultságukkal, céljaikkal ellenkezik. A másik ember iránti empátia lehetetlenné tenné dominanciájukat, idővel megszüntetné személyiségük diszharmóniáját és elvezetne a gyógyuláshoz is, egyenrangú, boldog kapcsolatok kialakulásához. Ezért pszichoterápiájukban döntő az empátia, a feltétel nélküli pozitív elfogadás és a pszichiáter, pszichológus hitelessége.

A nárcizmus történetisége

A nárcizmus mitológiai eredete
A görög mitológiában Narcissus egy délceg ifjú volt, aki sosem látta a tükörképét. Echo nimfát Héra megátkozta fecsegéséért, hogy „mindig övé legyen az utolsó szó”. Echo látta Narcissust az erdőben, de nem szólhatott hozzá, hisz az átok miatt nem szólalhatott meg elsőként. Amikor Narcissus megszomjazott, megállt a tónál, hogy igyon, és a vízben –akkor életében először- meglátta a tükörképét. Még sosem látott annál szebbet, beleszeretett, és beszélni kezdett hozzá. Echo követte, és mindig megismételte szavait. Mivel Narcissus nem tudta, hogy amit lát az csak saját arcának tükröződése a vízben, azt hitte, hogy az szól hozzá, így szerelme még inkább elmélyült. Mivel szerelme nem teljesülhetett be Narcissust elepesztette a sóvárgás és virággá változott, mely azóta is őrzi a nevét.

Erre a pszichiátriai személyiségzavarra jellemző, hogy ha más nem becsült, én becsülöm magam, fölemelem, magasabbra a többinél – nincs reális önértékelés. A magasra emelés következménye aztán a zuhanás, az önértékelés újra visszazuhan a mélybe. Elképzelhető, milyen szenvedésnyomással járnak ezek a nagy amplitúdók, nagy változások, zuhanások, szédítő magasok az önértékelésben, hogy milyen a belső stabilitás ebben a pszichiátriai személyiségzavarban.

Meg kell tanulni ebben a pszichiátriai zavarban is egy reális, középszinten lévő, kiegyensúlyozott önértékelést, ami biztonságot ad, nyugalmat. Ebben a pszichiátriai zavarban is meg kell tanulni a pszichiátertől, pszichológustól, hogy vannak jó tulajdonságaim, és rosszak is, amik néha előjönnek, de ezt el tudom fogadni, ettől nem omlok össze. Ez feltételezi egy biztos mag kialakulását a személyiségben, amely lehetővé teszi, hogy a másik fölébe emelkedés ne legyen elemi szükséglet, a személyiség stabilitása legyen természetes, és ne kelljen ezt a másik elnyomásával elérni.

Történelem
A túlzott önzés fogalma a történelemben már igen korán megjelent. Az ókori görögök hübrisznek hívták e tulajdonságot, mely például a görög hősök esetében pozitív jelentéstartalommal bírt. Pszichológiai értelemben csak viszonylag későn kezdték alkalmazni.

• 1898-ban Havelock Ellisangol szexológus a narcisztikus kifejezést a túlzott maszturbációt folytató személy leírására alkalmazta, aki saját testére, mint szexuális tárgyra tekintett. Itt látszik a megbélyegzettség, az előítélet. A maszturbációnak sok oka lehet, nem lehet ilyen szinten leegyszerűsíteni.
• 1899-ben Paul Näche volt az, aki egy szexuális perverziókról szóló tanulmányban a nárcizmus fogalmát először használta.
• 1911-ben Otto Rank kiadta az ezen pszichiátriai betegséggel foglalkozó pszichoanalitikus folyóiratot, melyben azt a hiúsággal és az önhittséggel kapcsolta össze.
• Sigmund Freud egy folyóiratot adott ki 1914-ben, melyet teljes egészében ennek a pszichiátriai betegségnek szentelt. Címe: On Narcissism: An Introduction. Érdekes módon sok embert megérintett a nárcizmus, ez a sajátos pszichiátriai betegség.
• 1923-ban Martin Buber Ich und Du (I and You) címmel írt esszéjében kifejtette, hogy nárcizmusunk gyakran vezet ahhoz, hogy másokra tárgyként, nem pedig egyenlő félként tekintsünk. Tehát ennél a pszichiátriai személyiségzavarnál jelen van egyfajta eltávolítás, az érzések megtagadása, nem átérzése a másik iránt. (Ez lehet primer és lehet szekunder, következményes) Jelen van ebben a pszichiátriai személyiségzavarban súlyozottan az irigység, a harag, a lekezelés, a dominancia érzése, ami rombolja a kliensek kapcsolatait.

Egészséges nárcizmus

Az egészséges nárcizmus az én strukturális őszintesége, az én- és tárgyállandóság elérése, összehangoltság az ego és a superego között, egyensúly a libidó és az agresszió mint motivációk között. Az egészséges nárcizmus egy állandó, valóságos tulajdonságainkon alapuló önmagunk iránti érdeklődés, mely által érett célokat, elveket fogalmazunk meg; képesség, hogy mély tárgyilagos összefüggéseket fedezzünk fel. Az egészséges nárcizmushoz kapcsolódó tulajdonság a nagyszerűség érzése. Gyakran használják, hogy bizonytalanságot vagy valamire való alkalmatlanság érzését kendőzzék el vele. Az egészséges nárcizmus lehetővé teszi az önérvényesítést, a helyes önértékelést, alapja az önszeretetnek, az egészséges, egyenrangú emberi kapcsolatok kialakulásának, tehát fontos faktor a pszichiátriában, a pszichológiában.

A normális fejlődés egy szükséges eleme
Az egészséges nárcizmus minden egyénben jelen lehet. Freud szerint ez egy alapállapot, melyből az egyén szerelme tárgyának tulajdonságait hívja létre. Azt állítja, hogy a szülők szeretete és attitűdje a gyerek felé értelmezhető saját nárcizmusuk újjáéledéseként is. A gyerek mindenhatónak hiszi magát, a szülők pedig ösztönzik ezt az érzést, mert olyan dolgokat látnak a gyerekben, amiket ők maguk sosem értek el. Semleges megfigyelőkhöz képest a szülők hajlamosak túlértékelni gyerekeik képességeit. Ha a szülők extrém módon ennek ellentétét gyakorolják: visszautasítják vagy következetlenül, hangulatuktól függően adnak megerősítést a gyereknek, akkor az nem lesz tisztában saját szükségleteivel. A gyermekkorban visszatükrözésnek, tükrözésnek nevezzük, amikor az anya saját mosolyán, ahogy a gyermekére néz, azt tükrözi neki, hogy szeretetre méltó, értékes vagy. Erre a gyermeknek szüksége van egészséges fejlődéséhez. Ennek hiányában pszichiátriai, pszichológiai zavarok alakulhatnak ki. Szükséges a szeretetben, odafigyelésben együtt eltöltött idő, különösen az első 18 hónap meghatározó. Ha ez harmonikusan telt, a gyermekben kialakul egy biztos mag, ami megtartja, és így nem lesz kitéve a pszichiátriai betegségeknek, pszichológiai zavaroknak.

A beteges nárcizmussal kapcsolatban
Az egészséges nárcizmus az ember önmaga iránt érzett szeretete, mely az ártalmaktól védi. De végtére is az embernek a valaki mást kell szeretnie, és így szeretete tárgyát is megvédenie. Az egyén megbetegszik a frusztráció miatt, ha nem képes mást szeretni. Beteges nárcizmusnál – mint az adott pszichiátriai személyiségzavar – a személy libidója visszavonódik a világ bármely más eleméről, és megalománia kialakulásához vezet. Alapja a korai csalódás a másikban, a tárgyban, többnyire az elsőben, az anyában. Kernberg, Kohut és Millon a beteges nárcizmust a kisgyermekkori-, együttérzést és következetességet nélkülöző társas kapcsolatok lehetséges kimeneteleként látják, szerintük a nárcisztikus ember ezt próbálja kompenzálni felnőttkori viselkedésével. Freud szerint az említett pszichiátriai zavar az egészséges nárcizmus felnagyított, extrém megnyilvánulása. Természetesen genetikai tényezők is szerepet játszanak a pszichiátriai zavar kialakulásában.

Solan egészséges nárcizmusa
Ronnie Solan szerint az egészséges nárcizmus egy érzelmi immunrendszer, mely az egyén lelki egyensúlyáért felel az idegen behatások ártalmaival szemben (1998).

Tapasztalati tanulmányok
A pszichológia két ága kutatja a nárcizmust: a klinikai pszichológia és a szociálpszichológia. Ezek a megközelítések különböznek a nárcizmus felfogásában: az előbbi rendellenességként, az utóbbi személyiségvonásként tartja számon. Ez a két kutatási vonal széttartóan halad, habár bizonyos pontokon egyezések tapasztalhatók. Áttekintették a nárcizmusról szóló irodalmat. Állításuk szerint a nárcisztikus személyek a következő alaptulajdonságokkal rendelkeznek:

• Pozitív: Jobbnak hiszik magukat másoknál.
• Elbizakodott: Szemléletük a valósággal összeegyeztethetetlenhez közelít. Az önjellemzés és a tárgyilagos mérések összehasonlításánál az eben a pszichiátriai zavarban szenvedők énképe erősen túlzónak bizonyult.
• Különleges: Önmagukat egyéninek és különlegesnek látják.
• Önző: Kísérletek támasztották alá a feltételezést, hogy a nárcisztikus emberek önzők.
• Sikerorientált: Szemléletmódjukra eredendően a sikerorientáltság jellemző.

A nárcisztikus személyek csökkent érdeklődést mutatnak a meghitt, mély emberi kapcsolatok iránt. Sajnos nem is képesek rá. Campbell és Foster (2007) számos ellentmondásról számoltak be arra nézve, hogy a nárcizmus egészséges vagy egészségtelen, a pszichiátriai személyiségzavar, diszkrét vagy állandó változó, védekező- vagy támadómechanizmus, egyezik-e a nemeknél, kultúráknál, egyáltalán változó vagy állandó. Campbell és Foster (2007) szerint a pszichiátriai személyiségzavarban az önszabályozó stratégiák a legfontosabbak ahhoz, hogy a nárcizmust megértsük. A nárcisztikus emberek önszabályozása magába foglalja a törekvést, hogy magukat szépnek, egyedinek, sikeresnek és fontosnak lássák. Mivel ezt nem kapták meg gyerekkorukban, ez nem természetes, ezért képtelen rálátni a saját hibáira, ill. a pszichiátriai személyiségzavarban az ezekre való rálátás saját csökkentértékűségét jelentené, így ez elfogadhatatlan. Ez a „vakság”egyfajta kompenzációs törekvés. Ez megvalósul egyéni szinten – például hiba esetén az illető a helyzetet okolja maga helyett -, illetve a személyközi kapcsolatok szintjén is – például saját igényei kielégítésére használja fel a kapcsolatot. Ebben a pszichiátriai zavarban is súlyosan érintettek tehát a kapcsolatok. A pszichiáter, pszichológus feladata a pszichoterápia során többek között egy egészséges, egyenrangú, kölcsönös kapcsolat kialakítása.

Jellemzők	Egészséges nárcizmus	Ártalmas nárcizmus
Önbizalom	A realitással egyező magasfokú önbizalom	Felnagyított
Vágy erőre, vagyonra, csodálatra	Élvezheti az erő birtoklását	Gátlástalanul küzd az erő birtoklásáért
Kapcsolatok	Megbecsül másokat és ötleteiket; nem használ ki, vagy értékel le másokat Megbecsülése a „társadalmilag megkövetelt”- re korlátozódik, ha érdekeinek megfelel.	Lelkiismeret-furdalás nélkül kihasznál és értékel le másokat.
Képesség, hogy egy elvet szilárdan kövessen	Vannak elvei; terveit véghezviszi	Nincsenek elvei; könnyen un meg dolgokat és vált irányt
Alap	Egészséges gyermekkor az önbecsülés támogatásával és megfelelő szabályok alkalmazásával társas viselkedésben	Traumatizáló gyermekkor az önbecsülés sárba tiprásával és/vagy azzal a tapasztalattal, hogy nem kell másokra tekintettel lenni

Campbell, Reeder, Sedikides és Elliot (2000) tanulmányában eltérések mutatkoztak a pszichiátriai zavarban szenvedő és a nem nárcisztikus emberek önszabályozásában. A tanulmány két kísérletet foglalt magába, ezek mindegyikében két feladatot kellett megoldaniuk a vizsgálati személyeknek, amelyeket hamis visszajelzések követtek (ál- sikeresség és –sikertelenség). Mindkét csoport- az egészségesek és a pszichiátriai betegségben szenvedők is- alkalmaztak ént védő mechanizmusokat sikertelenségnél, de a nem nárcisztikusoknál ennek voltak határai. Ezzel ellentétben, amikor az adott pszichiátriai személyiségzavarban szenvedők negatív visszajelzést kaptak, az én-felnagyítás, -felértékelés mindig működésbe lépett. A kóros, torz önértékelés tehát sajátja ennek a pszichiátriai zavarnak.

Nárcisztikus személyiségzavar

Habár a legtöbb egyénnek vannak nárcisztikus személyiségvonásai, ennek túlzott mértékű megjelenése már kórosnak számít, ennek neve a nárcisztikus személyiségzavar. Jellemzője, hogy az egyén túlbecsüli képességeit, és túlzott mértékben igényli a csodálatot és elismerést. Hotchkiss létrehozott egy listát.
A nárcizmus szerint:

• A szégyen az, ami a kóros nárcizmus mögött rejlik. Tehát elégedetlen magával, szégyenteljesnek gondolja magát, és ennek nem szabad kitudódnia, hibáit nem képes felvállalni, sikertelenségeit átlátni, elfogadni. Ez az önreflexióra való képtelenség a pszichiátriai zavar krónikusságát is jelenti.
• Mágikus gondolkodás: A pszichiátriai személyiségzavarban szenvedők tökéletesnek látják magukat, ehhez torzításra és illúzióra van szükség: ez a mágikus gondolkodás. Alkalmazzák a projekciót is, hogy a szégyent másokra vetítsék. Ezek a mechanizmusok megint csak merevvé teszik ezt a pszichiátriai zavart, nehézzé a megközelítést. A torzítás elemi szükséglet, a sérült én képet stabilizálja.
• Arrogancia: Úgy tudják visszanyerni önbecsülésüket, ha másokat leértékelnek. Így kapcsolataik egészségtelenek, folyamatos frusztrációnak vannak kitéve.
• Irigység: Úgy biztosítják felsőbbrendűségi érzésüket másokkal szemben, hogy azok képességeit lekicsinylik. Önmagukról és másikról tehát torz képet alakítanak ki.
• Jogosultság: Ebben a pszichiátriai betegségben Úgy érzik, hogy különleges bánásmódra jogosultak, előzékenységet érdemelnek, aminek oka, hogy magukat rendkívülinek látják. Ha valaki ezt kétségbe vonja, az illető a nárcisztikus egyén szemében kellemetlen, alkalmatlan embernek tűnik fel. Az akaratukkal szembeszegülés dühkitöréshez vezethet.
• Kizsákmányolás: a pszichiátriai személyiségzavarban szenvedők másokat többféleképp kizsákmányolnak, anélkül hogy az érzéseiket, érdeklődésüket tiszteletben tartanák. A másik embert gyakran alárendelt pozícióban tartják, amiből a menekülés nehéz, vagy épp lehetetlen.
• Elvétett határok: Nem észlelik határaikat, azt, hogy a többi ember különálló, és nem saját maguk kiterjesztései. A többi ember azért létezik a pszichiátriai személyiségzavarosok szerint, hogy az ő igényeiket kiszolgálja. Akik ezt megteszik, azokat saját maga részének tekinti, ezeknek az embereknek eleget kell tenniük elvárásainak. A nárcisztikus emberek elméjében nincs határ önmaguk és a többi ember között. Ezek a pszichiátriai okból fontos határok tehát nem alakultak, okai lehetnek a korai kapcsolatok, azok én-erősítő szerepének a hiánya. Így az egyén nem határolódik el világosan környezetétől, nem egyedi individuum, nem érzi a saját és nem tiszteli a másik határait. Kihasználja, kizsákmányolja, aztán pedig lebecsüli a másikat, irigy, maga fölé helyezi, majd megveti, eltaposná. Folyamatos diszharmónia az élete, melytől az egyén szenved leginkább. Ennek a pszichiátria zavarnak a pszichoterápiája a 40-es évek után kecsegtet sikerrel, mert ekkorra a veszteségek következtében megnő a szenvedés nyomás, és ezáltal a motiváció a pszichoterápiára. A pszichiáterek számára a diagnózist a pszichiátriai zavarok meghatározásához a DSM-ben, és a BNO-ban található kritériumok adják. Sokszor kevert pszichiátriai személyiségzavarral van dolgunk. A pszichiátriai személyiségzavarok rugalmatlanok, megnehezítik a pszichiátriai beteg életét, maladaptívak. Pszichoterápiájuk hosszú időt, éveket vesz igénybe A pszichiátriai személyiségzavaros kliensek pszichoterápiája feltétlen elfogadást, empátiát, hitelességet igényel a pszichiátertől, pszichológustól. Pont a határok hiányzó volta miatt a terápia határait következetesen tartani kell.