A kényszerbetegség titkolt ceremóniái

A kényszerbetegség ceremóniái szégyenletesek, titokban zajlanak. Ezek a működések, mechanizmusok maga a kényszerbeteg számára is szégyellni valóak, megalázóak, de mégis el kell végezni, kényszerítően újra és újra, amíg a kényszerbeteg legalább átmenetileg, de meg nem nyugszik. Jó, ha ezeket a titkokat nem faggatjuk, ha ráhagyjuk, mi az, amit megoszt velünk. Jó, ha tudomásul lehet venni, hogy gyorsan fogy a szappan, a tisztálkodószer, ami sokszor anyagilag is megterhelő, hogy félórát vagy többet is kell várni, hogy a családtagok végre bejuthassanak a fürdőszobába. Persze, ha nagyon erőszakosan történik a vallatás, a kényszerbeteg végül elmondja a kényszeres mechanizmusokat, hogy mi is történik odabenn a fürdőszobában, de ez megalázó számára, és ez a tudás nem segít a családtagoknak sem. Jobb a kényszerbetegre hagyni, mi az, amit elmond ebből. A vallatás megszégyenítő jellegével leginkább a kényszerbeteg önbecsülését rombolja, állapotát rontja, és sajnos a szándékkal ellentétesen éppen nem segít rajta.