A kényszerbetegség pszichoterápiája
A kényszerbetegek egész életvitelére rányomja bélyegét a kényszer. A kényszerek jelentős időt vonnak el a napból, ceremóniákkal járnak, melyek a családban zavart okoznak, a klienstől pedig jelentős energiát vonnak el, nagyfokú szenvedéssel járnak. A legborzasztóbb, hogy maga az egyén is tudja a kényszer cselekedetek feleslegességét, haszontalanságát, mégsem tudja leállítani őket.
A környezet, a család gyakran elítélően, esetleg megvetően áll hozzá a kényszerekhez. Az egyén sokszor a család perifériájára kerül. Nehéz ezeket a ceremóniákat, teljesen felesleges, órákig is eltartó cselekedeteket rendszeresen tudomásul venni. Fontosnak tartom a pszichoterápia folyamán a kényszerbetegségben szenvedők családtagjainak a támogatását, a családi kapcsolatok erősítését, hogy azok el tudják viselni a kényszereket. Tehát ebben az esetben a család túlterhelődik, és nincs helye, úgy gondolom, a számonkérésnek, hogy hogy lehetne az egészséges családtag figyelmesebb, hanem inkább egymás támogatásának a pozitívumokra való figyelésnek. A kényszerbetegség pszichoterápiája folyamán az én erősítés a család támogatása mellett, az egységesség hangsúlyozásával kell, hogy megtörténjen. Ugyanakkor fontos a pszichoterápia folyamán a klienst érő túlzó, bántó leminősítéseket helyrerakni, tehát egy arany középutat megtalálni. A pszichoterápia folyamán fontos egy egészséges énképviselet kialakításában segíteni a kliensnek, szem előtt tartva a család egységének megtartását.
