Azoknak a kismamáknak ajánlom ezt a módszert, akik első gyermeküket várják, vagy akár szültek már.
A relaxáció során feldolgozhatóvá válnak az esetleges ambivalenciák, kétségek, melyek a változás során felmerülnek, a félelmek, az örömök, korábbi sikertelen terhességek keserű emlékei.
A várandósság édes teher – a gyermekvárás természetes velejárója az öröm mellett az aggodalom. A relaxációval a kismama olyan módszerre tesz szert, mellyel képes a saját érzelmi állapotát optimalizálni, hogy az aggodalom helyett az öröm uralkodjon benne.
A belső ellazulás az édesanya és a gyermek korai kapcsolatteremtését is lehetővé teszi. Nyugodt állapotban érzékenyebbé válhat a baba jelzéseire, a harmónia átélése pihentető a mama és a baba számára is.
A relaxációval már az anyaméhben hozzásegítheti gyermekét a kiegyensúlyozott állapot eléréséhez. Ezzel már korán megérezheti, hogy hatékonyan tehet gyermeke jóllétéért.
A baba világrajövetele után az édesanyának sok energiára van szüksége. Az éjszakai felébredések okozta fáradékonyság ellen hatásos segítség a relaxáció: a módszer begyakorlott alkalmazásával pár perc alatt felfrissülhet.
A csoportot már 5-6 jelentkező esetén megindítom. Egy foglalkozásra általában két és fél óra elegendő, az óradíj 1800 Ft. A csoportok heti rendszerességgel lesznek megtartva.
Dr. Machó Adrienn
Pszichiáter, pszichoterapeuta szakorvos